2015. július 2. | By: Belnis Belnis

Ben H. Winters - Gyilkosság a világvége előtt

Annyira vártam már, hogy véget érjenek a vizsgáim és belevethessem magam az olvasásba. Azonban a bőség zavarában hirtelen nem is tudtam, hogy mivel kezdjem el. Rengeteg könyvet halmoztam fel az elmúlt időkben és alig vártam, hogy a kezeim közé kaparinthassam őket. Vagy tíz percig táncikáltam a könyvespolc előtt, hogy melyikkel kezdjem, de tényleg melyikkel. Míg végül becsuktam a szemem és a vak szerencsére bíztam magam. Nem azért, mert mindegy volt, hanem azért, mert tényleg nem tudtam dönteni, mert mindegyiket olvasni akarom. :) Így esett a választásom Ben H. Winters könyvére.

Mondd csak, te mit tennél? Mit tennél, ha tudnád, hogy a világ, melyet ismertél hamarosan megszűnik létezni?




Ben H. Winters - Gyilkosság világvége előtt


Mi értelme gyilkosok után nyomozni, ha hamarosan úgyis mind meghalunk? 
Hank Palace nyomozó már számtalanszor szembesült ezzel a kérdéssel, mióta a 2011GV1 jelű aszteroida megjelent a kutatók radarján. Többé ugyanis nincs esély a megmenekülésre, nincs remény. Csupán hat hónapnyi drága idő maradt a becsapódásig, aztán a Föld elpusztul. A visszaszámlálás során lenyűgöző képet kapunk az apokalipszisbe rohanó Egyesült Államokról: gazdasága összeroppant, a termény a földeken rohad. Zsúfoltak a templomok, zsinagógák. Az emberek világszerte hagyják félbe munkájukat – de nem úgy Hank Palace. Ő a végére akar járni egy látszólagos öngyilkosságnak, abban a városban, ahol hetente tucatjával történik ilyesmi – csakhogy ez az egy valamiért gyanús neki. Ő az egyetlen, aki mindenáron tudni akarja az igazat, ám nyomozása során sokkal keményebb kérdésekkel is szembesülnie kell annál, mint hogy „ki a bűnös”: Milyen alapokon áll civilizációnk? Mit ér egy élet? Mit tenne bármelyikünk, mit tennénk igazából, ha tudnánk, hogy napjaink meg vannak számlálva?






A könyvfesztiválon tettem szert a műre. Régóta szemezgettem már vele, mert a fülszövege megkapó volt. Lássunk is hozzá!

Egy aszteroida közelít a Föld felé. A világnak nagy valószínűséggel vége lesz. Minden ember másképp dolgozza fel ezt a hírt. Valaki nyaralni megy, valaki azt teszi, amire mindig is vágyott az életben és a bakancslistáját végzi ki, valaki imádkozik és valaki csak folytatja az életét úgy, ahogy eddig. Sokszor elgondolkodtam, hogy én vajon hogy viselkednék egy ilyen helyzetben. Pánikolnék? Biztosan! Félnék? Naná! Reménykednék? Persze, mert a remény hal meg mindig utoljára. Ugyanakkor azt hiszem, megtenném azokat a dolgokat, amiket eddig nem mertem. Ebben teljesen biztos vagyok. És ti mit tennétek?
A forgatókönyv természetesen az, ami a nagykönyvben meg van írva. A gazdaság összeomlik, az emberek nagy részét semmi nem érdekli. Elvégre itt a világvége, miért is törődjenek bármivel? A házasságok megsokszorozódnak, mert mindenki még a vég előtt ki akarja mondani a cseppet sem boldogító igent, mert valljuk be, nemsokára mindenkinek vége és az egyáltalán nem lesz boldog végkifejlet. 
Te fizetnéd a számláid, ha tudod, hogy fél év múlva úgyis meghalsz? A legtöbben erre nemmel válaszolnak. Az emberek már nem foglalkoznak olyan "apróságokkal", mint a gyilkosság. Rengeteg ember lesz öngyilkos, mert menekül a valóság, azaz Maia elől. Vagy csak azért, mert úgy gondolja, hogy így ez az ő döntése és nem egy kő esik a fejére, ami kilapítja mint egy palacsintát.

De Hank más. Nemrég léptették elő nyomozóvá és ő rendületlenül hisz abban, hogy igaza van és a McDonald's vécéjében talált biztosítási ügynök nem önkezével vetett véget az életének, hanem megölték. Sokszor én magam sem hittem neki. Nem azért, mert vége lesz a világnak, hanem mert nem voltak olyan nyomok, amikre azt mondtam volna, igazad van Hank. Néha már kiabáltam a könyvvel, hogy gyerünk, menj már tovább, mert nincs igazad.
Vajon van értelme nyomozni a világvége előtt? Őszintén szólva két ellentétes érzés viaskodott bennem végig. Egyrészt úgy gondolom, hogy igen, mert ha vége is a világnak és gyilkosságok történnek, az áldozatoknak joguk van ahhoz, hogy az igazságra fény derüljön. Másrészt viszont bennem is ott motoszkált, hogy alig maradt idő és minden porrá lesz. Mi értelme bárminek is?
Az emberek kivetkőztek magukból. Levetkőzték az álarcukat és mindenkinek megmutatták a nyers valóságot. De miért is kell gyilkolni? Miért fontos a pénz, amikor azzal konkrétan tüzet is rakhatsz, mert nem fog megmenteni. Nem kínálhatod fel az aszteroidának, hogy hé, drága, itt van 100 millió, kérlek ugord át a bolygót. És nagyon kétlem, hogy lenne egy titokzatos űrhajó ami az aranyjeggyel elrepít egy másik élhető bolygóra... Tudom erre lesz egy válasz a könyvbe, de az a válasz azt kell, hogy mondjam, nekem kevés volt.

Ahogy haladunk előre, a nyomozás során egyre több dolgot tudunk meg. A városról, az üstökösről, az emberekről és társadalom összeomlásáról. Igen, a társadalom szépen lassan omlik össze. Az emberek elvesztették a reményt és beletörődtek az elkerülhetetlenbe.
A legtöbben csak azzal foglalkoznak, hogy mikor és hol csap le az aszteroida. Persze nem mondom azt, hogy ne vegyünk róla tudomást, de egy-két ember megszállottsága ebben a témában már nekem sok volt. Oké, itt  világvége, de ne tolják már öt percenként az arcomba. 

Hank furcsa. Más, mint az eddigi főhősök, akiről eddig olvastam. Abban az értelemben kedveltem, hogy rendítetlen volt és hitt az igazában, de nem igazán lehetett őt megismerni. Inkább csak a felszínhez fértünk hozzá. 
Kicsit néhol hiányoztak a leírások nekem. Nem tudtam őt igazán magam elé képzelni. Pedig nekem lételemem a képzelődés olvasáskor. De ennél a könyvnél a szereplők nagy része csak homályos, nem kivehető folt volt. Lehet az én hibám. Nem tudom.
Amit még furcsának és feleslegesnek éreztem az Naomi kopaszsága. Jó, tudom, a végén kiderül miért, de ez csak nekem volt gyanús elsőre? Mármint egy átlagember, akinek szép haja van, miért tolja le nullás géppel? Nekem nagyon gyanús volt, de maga a nő is az volt, így meg sem lepődtem amikor kiderültek a dolgai. Ha mondhatnám, már az elején bűzlött.
Volt valami, ami még nagyon zavart. Nem szeretem azokat a könyveket, ahol a szereplők állandóan vezetéknéven szólítják egymást. Irritál és ezzel nem bírtam megbarátkozni.

Összegezve nagyon jó volt a történet és olvastatta is magát. Kivéve az eleje, mert picit döcögősen indult, de aztán belelendültünk. Néhol hiányzott nekem több leírás, mert sokszor kevés volt. Nem tudtam úgy magam elé képzelni a szereplőket, a helyszíneket és a történéseket. Egyszerűen nem tudtam teljesen belelátni a könyv minden bugyrába. Egyedülálló, azt meg kell hagyni, de ez a pár apróság engem picit megzavart, de remélem a következő kötet elhozza azt a katarzist, amire az első résznél is számítottam.

Az álomban nincsen aszteroida. Az álomban csak megy tovább az élet. Egyszerű, boldog élet, fehér kerítés ide vagy oda. Élet, csak úgy. Ami megy tovább. 






0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése