2015. május 20. | By: KE Katica

Mikrofonvégen a Wow Kiadó




Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy minden könyvszerető izgatott a WOW Kiadó megjelenése miatt. Molyon és a Facebook oldalukon máris rengeteg információ olvasható a könyveikről és azok íróiról, annak ellenére, hogy majd csak pár hét múlva jelennek meg először a Könyvhéten. Borítóikkal és egyedi látásmódjukkal igazi friss fuvallatot hoznak a könyvpiacra. Mivel az én kíváncsiságomat is felkeltették, ezért megkerestem őket azzal a kéréssel, hogy válaszolnának-e néhány kérdésemre, nagy örömömre azonnal kötélnek álltak, amit ezúton is köszönök nekik! 


Mindenhonnan azt hallani, hogy nehéz idők járnak mostanság a könyvkiadókra. Honnan az ötlet vagy inkább az elszántság, hogy mégis éppen most indítsatok el egy kiadót?

Azt gondoljuk, hogy megfontoltabb, körültekintőbb lépésekkel most is el lehet indítani egy kiadót. A hangsúly azon van, hogy ne kiadványszámban, forgalomban, százalékos növekedésben gondolkodjunk, mert az olvasóknak ez egyáltalán nem érdekes. Számukra egy fontos dolog létezik: tudnak-e olyan könyvet vásárolni, amelyet szívesen elolvasnak, akár másoknak is ajánlanak. Mivel könyvszerető emberek vagyunk, nem esik nehezünkre olvasó-fejjel gondolkodni. Hiszünk az olvasóinkban, és azért dolgozunk, hogy ők is higgyenek bennünk. Csak így érdemes kiadót indítani.


Mindenki szeret egy kicsit belátni a színfalak mögé, mesélnétek arról, milyen utat jár be az ötlettől a megvalósításig egy új kiadó?

Mindannyiunknak van könyvkiadói múltja. Vezetői, marketinges, szerkesztői, fordítói. A könyvkiadás egészét átlátjuk. Ebből adódott, hogy miben szeretnénk eltérni az utóbbi egy-két évtized magyar felfogásától, és persze az is, hogy mi az, ahol semmiképpen nem engedünk az elveinkből. Nagyon sokat beszélgettünk erről, és miközben összeállt a kiadói stratégia, természetesen a vázat is elkezdtük építeni. Meghatároztuk, kikkel szeretnénk együtt dolgozni, összeállítottuk a kezdeti kínálatot, és a folytatásról is gondoskodtunk. Készült a honlapunk, az arculatunk, a Facebook profilunk. Nagyon sok feladattal foglalkoztunk egyszerre, de egyre izgatottabbak és lelkesebbek lettünk. És közben nem feledkeztünk meg arról sem, hogy sok fiatallal beszélgessünk arról, milyen könyveket szeretnek olvasni.


Honnan jött a nevetek? Azon kívül, hogy amikor először meghallottam, hogy egy új kiadó érkezik hamarosan, az első szó, ami önkéntelenül is kicsúszott a számon a WOW volt. 

Szerettünk volna egy vidám, figyelemfelkeltő nevet, ami eltalálja a fiatalokat. Olyat, ami összefoglalja a kiadói felfogásunkat, vagyis azt, hogy meglepő, izgalmas, jó történeteket adunk az olvasóknak. A kiadó terve már szinte teljesen összeállt, amikor sokadszor ültünk le kávézni, és egyszer csak kirobbant valahogy belőlünk ez a név. Azonnal megszerettük, nem volt további kérdés azzal kapcsolatban, hogy legyen-e más alternatíva.


Gondolom a munkatársaitok is mind könyvszerető emberek, hiszen egy másik blogon arról beszéltetek, hogy mindannyian hivatásotoknak tekintitek a könyvkiadást, a könyvek terén is hasonló esetleg az ízlésetek? Milyen műfajokat szerettek?

Igen, a kis csapatunk minden tagja könyvfaló. Sokat beszélgetünk könyvekről, az olvasmányainkról. Kiderült, hogy nem kifejezetten stílusok határozzák meg, hogy ki mit szeret.
Legyen jól megírt történet, jó karakterekkel! Amiben viszonylag hasonlítunk, hogy mindannyian szeretjük a fordulatos krimiket, illetve az egy erős karakterre épített, izgalmas történeteket.


A New Adult könyveken kívül milyen műfajban terveztek még megjelentetni könyveket a jövőben?

A New Adult olvasókat céloztuk meg, ez jól látható már az első hat kiadott könyvből. De azt gondoljuk, hogy nem ilyen élesek a korosztályi határok, idősebbek is el fogják olvasni a regényeinket. Terveink természetesen vannak, de ezek még titkosak. :) Egyelőre maradunk a New Adult-nál, de ott is azoknál a könyveknél, amelyek széles réteget szólítanak meg.


Írókban, műfajokban vagy külföldi sikerkönyvekben gondolkodtok?

Természetesen szeretnénk minél több sikerkönyvet elhozni a magyar olvasóknak, de nem egyedüli kritérium, hogy külföldön mi sikeres. Fontosnak tartjuk, hogy ráérezzünk, itthon mi érdekli ezt a korosztályt. Szeretnénk felépíteni külföldi és magyar szerzőket is, hiszen a saját olvasási szokásainkból tudjuk, hogy ha megkedveljük egy író stílusát, gondolkodásmódját, akkor szívesen olvassuk a következő regényeit is. Az előző kérdésnél valamit titokban tartottunk, ezért most egy titkot elárulunk: Az első hat könyv szerzői közül többnek is újabb regényét készítjük elő a kiadásra.


Mi alapján döntitek el, mely könyveket jelentetitek meg? Mik a szempontjaitok?

Izgalmas, fordulatos történet, jó karakterek, jó stílus, ütős párbeszédek, maradandó gondolatok.... :) De mindez talán egy mondatban összefoglalható. Olyan regényeket jelentetünk meg, amelyeket nehéz letenni, amelyeket mi magunk is szívesen elolvasunk.


Külföldön egyre elterjedtebbek az ebookok, Magyarországon ez nehézségekbe ütközik, ha jól tudom, legalább is nehéz elég olcsón adni ahhoz, hogy a vásárlók is elégedettek legyenek és a kiadó is jól járjon. Tervezitek mégis, hogy ilyen formában is adtok ki könyveket?

Ezen már a kiadó tervezgetésekor is sokat gondolkodtunk. Több szempont is amellett szólt, hogy először csak nyomtatott könyvekkel induljunk. A regényeinket közel olyan áron tudjuk adni, mint amennyibe ma Magyarországon egy e-könyv kerül. Ráadásul sejtésünk szerint vásárlóink is könyvszerelmesek, sokan közülük kifejezetten szeretik a kinyomtatott könyvet kézbe venni. Természetesen odafigyelünk az olvasóinkra, és ha erős igényként merül fel, akkor e-könyvként is ki fogjuk adni a regényeinket. Ezt nem az fogja befolyásolni, hogy a kiadó mivel jár jobban. Mi hosszú távon gondolkodunk.


Az első öt könyveteknél  a hatodikat ez nem érinti, mivel az magyar írótól származik  nem tartottátok meg az eredeti borítókat, ennek mi az oka?

Arra törekedtünk, hogy a borítóink önmagukban is nagyon erősek, karakteresek legyenek, ugyanakkor illeszkedjenek a kiadói arculatba. Ezért saját tervezővel dolgozunk együtt, akivel szoros kapcsolatban állunk, sokat beszélgetünk, és aki velünk gondolkodva nagyon jól érzi a kiadói felfogásunkat. Imádjuk a borítóinkat!




Nemrég azt nyilatkoztátok, hogy a nagy pláza-könyvesboltokban nem lesznek kaphatóak a könyveitek, nem féltek attól, hogy ez valamiféle hátrányt jelent majd számotokra a jövőben?

Szerintünk már ma is rengetegen vásárolnak interneten könyvet. A New Adult korosztály pedig egyébként is erőteljesen net-használó. Talán elég csak egy nevet említeni: Amazon. Ma már százmilliónyi embernek teljesen természetes, hogy megrendel egy könyvet, kifizeti, majd megkapja. Egy éve ugyanígy működik társkiadónk, a Csipet Kiadó. Több ezer vásárló tart velünk, senki nem csalódott közülük, mindenki pár napon belül megkapta a megrendelt könyvet.
Amit még fontos megjegyezni: egyre több független könyvesbolttal állunk kapcsolatban. Náluk szintén meg lehet majd vásárolni a regényeinket.
 

A WOW Kiadó elérhetőségei:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése